Nagyszombat megyében az emberek mozgásának korlátozása idején sem „kapcsoljuk ki” az autóbusz-közlekedést.

A megyében a helyközi közlekedést biztosító autóbuszok a húsvéti ünnepek alatt is a szokásos ünnepi menetrend szerint közlekednek. Valamennyi járat indulási időpontjai megtalálhatóak a helyközi autóbusz-közlekedést biztosító szerződéses szállítmányozók menetrendi grafikonjaiban. Április 8-án és 9-én a szlovák kormány ugyan rendelkezéseivel a minimumra korlátozta az emberek mozgását, azonban a megyében ugyanúgy fognak közlekedni az autóbuszok, mint eddig. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ún. ünnepek közti rezsimben járnak, vagyis az állami és egyházi ünnepek idején érvényes menetrend szerint, további járatokkal kiegészítve. Nagyszombat megye tehát eltekintett az autóbuszjáratok teljes „kikapcsolásától”.

Az autóbusz-közlekedést biztosító szállítmányozó cégekkel folytatott tárgyalások után úgy döntöttünk, hogy nem folyamodunk az autóbusz-közlekedés teljes korlátozásához. Figyelembe kell vennünk azt, hogy sokan utaznak dolgozni a megyében, akár a saját járásuk határán kívülre is. Sok esetben egészségügyi dolgozókról vagy a szociális ellátást biztosító intézmények alkalmazottairól, vagy hasonló esetekről van szó. Nem akarjuk további intézkedésekkel nehezíteni a munkáltatók és az alkalmazottak helyzetét, ugyanígy az egészségügyi és szociális intézményekben ellátott páciensekét és lakókét sem – nyilatkozta Jozef Viskupič nagyszombati megyeelnök.

Megelőző intézkedésként már korábban olyan intézkedéseket hoztunk az autóbuszokra vonatkozóan, amelyek védik a gépjárművezetőket és az utasokat is. Továbbiakat is tervezünk. A szállítmányozó cégekkel megállapodtunk abban, hogy minden autóbuszba védőfalakat szerelnek fel a sofőrök biztonsága érdekében.

„A kormány április 8-tól életbe lépő, az emberek mozgását korlátozó intézkedéseivel összhangban azt javasoljuk a lakosoknak, hogy a felesleges félreértések elkerülése érdekében kérjenek igazolást a munkaadójuktól, ha más járásban lévő munkahelyre utaznak. Ily módon fennakadás nélkül és időben eljuthatnak a munkahelyre. Ez olyan megelőző intézkedés, amellyel meggyőződésem, hogy egyszerűsítjük nemcsak a magunk életét, hanem a rendőrség munkáját is” – fűzte hozzá Jozef Viskupič.