A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések sorába illeszkedik, hogy Nagyszombat megye pszichológiai segélyvonalat indított a megye lakosainak. Ennek köszönhetően összesen 56 pszichológus és egyéb szakember áll a polgárok rendelkezésére, akik a nehéz élethelyzetekben nyújtanak segítséget, vagy a továbblépéshez szükséges tanácsokat adnak.

Azoknak, akiket bármilyen formában érint a koronavírus-járvány, pszichológus szakemberek segítségét, bátorítást és hasznos tanácsokat is szeretnénk nyújtani. A segélyvonal orvosok, rendőrök, tűzoltók, bolti eladók, iskoláskorú gyerekek és szüleik mellett azoknak is ajánlott, akik betegek, vagy karanténban vannak. Tervünk megvalósításában az O2 telekommunikációs társaság nyújtott segítséget, amelynek nagy köszönet jár ezért. Szintén köszönetet mondok azoknak a szakembereknek, akik a leginkább rászorulóknak segítenek majd a telefonvonal egyik végén” – mondta Jozef Viskupič megyeelnök.

A segélyhívó száma 033 22 11 220. A vonal április 1-től működik minden nap 6 és 22 óra között. Összesen 56 pszichológus és a pszichológia területén tevékenykedő szakember, valamint a Nagyszombat megye által fenntartott intézmények és a megyei hivatal néhány munkatársa várja a hívásokat.

A segélyvonal célja, hogy segítsen a megye lakosainak a krízishelyzeten való túljutásban, alapvető szakmai tanácsokat adjon nekik, segítséget nyújtson problémáik megoldásában, valamint enyhítse lelki feszültségüket.

A segélyvonal fő célcsoportját azok jelentik – orvosok, egészségügyi személyzet, tűzoltók, bolti eladók, rendőrök, autóbuszsofőrök, illetve más közalkalmazottak – akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülhetnek az új koronavírussal. Emellett a vírussal fertőzötteknek, a karanténban lévőknek, családtagjaiknak, a nyugdíjasoknak, az egyedül élőknek, az iskolaköteles gyerekeknek és szüleiknek is segítséget nyújthat.